2009-08-19 21:17:18• hírek • Parajdi Andrea

Nyomortelep Szatmárnémeti szélén

Kevesen tudnánk elképzelni a XXI. században víz, villany és gáz nélkül a mindennapjainkat, hiszen ezek a létminimumon is alapvető feltételek. Nem kell messze mennünk, hogy olyan lépcsőházat találjunk, ahol a családok immár „csak hírből ismerik" ezeket a szolgáltatásokat.

A lépcsőházhoz közeledve már messziről érezhető az a bűz, amelyet a levegő a háztartási hulladékokból, az emberi ürülékből és az évek óta nem megfelelően tisztított otthonokból gyúrt össze. Ahogyan lassan a bejárathoz érünk, szinte kaparja a torkunkat a beszívott levegő - vélhetően sok szatmárnémeti lakos tapasztalta már ugyanezt az érzést, vagy ha még nem is, hírből már biztosan halott, arról az egyszobás otthonokból álló lépcsőházról, amelynek lakói a 14 Mai lakónegyedben, a Ion Ghica út 38/1 szám alatt hat éve közszolgáltatások nélkül tengődnek.

Vízhiány miatt nem tudnak normálisan tisztálkodni, főzni, takarítani, sőt még biológiai szükségleteik jelentkezésekor is komoly bajban vannak. A téli hónapok túléléséhez külön kitartásra van szükségük, hiszen fűtés hiányában a penészes és deres falak között csak a jó Isten tudja, ki hogyan tartja fent testének hőmérsékletét. Ezek a problémák mellett már csak apró szépséghiba, hogy áram hiányában sem rádiót, sem tévét, sem pedig egyéb elektromos készüléket nem tudnak működtetni... ami nélkül, mi XXI. századi emberek el sem tudnánk képzelni az életünket.

A megjelenésünket követő kezdeti felháborodás után lassan csitult a hangulat, s még ha szégyelték is előttünk azt ahogyan élnek, hamarosan mindenkinek akadt mondanivalója. Állítólag az ottlakók helyzetének életminősége akkor kezdett csökkenni, amikor 2003-ban levágták a vizet, az áramot és a gázszolgáltatást, ugyanis az akkori adminisztrátorról kiderült, ámbár begyűjtötte a családoktól a közszolgáltatásokért járó díjakat, az összeget ahelyett, hogy a szolgáltatóknak adta volna, elrakta inkább a saját zsebébe, és ceruzával írt számlákkal bizonyította, hogy bizony ő kifizette a díjakat.

Hat éve nincsen közszolgáltatás a lépcsőházban, 19 család él víz, villany és gáz nélkül

A tömbház hatalmas adósságokat halmozott fel, éppen ezért mindaddig nem kötik vissza sem az áramot, sem a vizet, sem pedig a gázt amíg nem rendezik számláikat. A közszolgáltatások megszüntetése óta azonban hat év telt el, voltak, akik ez idő alatt elköltöztek, azonban 19 család, több mint negyven ember még mindig itt éli mindennapjait - tájékoztat az egyik ottlakó, Crisán Katalin. Azt mondják, a tömbház lakói közül senki sem egészséges, van aki szívbeteg lett a bűztől, van akinek a veséje mondta fel a szolgálatot, és van aki vaksággal küzd, nem beszélve arról, hogy a ritka tisztálkodás miatt bőrbetegsége szinte mindenkinek van, s a nyomorba is sokan beleőrültek.

Az épület, amely immár csótányok, és patkányok lakhelyévé is vált egyre inkább balesetveszélyes, hiszen a lakatlanul álló szobák egy részét az ottlakók elmondása szerint romák felgyújtották, s amit csak lehetett- ajtókat, ablakokat -vandál módon megrongáltak, vagy éppen értékesítettek. Mint kiderült körülbelül három hónapja egy férfi kiesett a harmadik emeletről, egyesek azt mondják ez is azt bizonyítja, hogy életveszélyes az ottani élet, míg mások azt sem zárják ki, hogy gyilkosság történt, feltételezik, hogy a szerencsétlen férfit valaki kilökhette az ablakon.

Ilyen körülmények között talán nem lepődik meg az olvasó, ha azt mondjuk inunkba szállt a bátorság, amikor beinvitáltak az otthonukba. Bár tobzódott bennünk a kíváncsiság, a fertőzésektől való rémület mégis felülmúlt mindent, s a lépcsőház előterénél messzebb nem merészkedtünk, pláne amikor az egyik férfi a fényképezőgépünket látva hangosan szitkozódni kezdett - ekkor kezdtem először a rendőrség hívószáma után kutatni a fejemben. Erre hál' Istennek nem volt szükség, ám az agresszív megnyilvánulás arra engedett következtetni, hogy itt nemcsak nyomor van, hanem a szomszédok között fokozódik az ellenségeskedés is.

Mindössze két tömbház található az érintett területen, ám csak az egyik küzd a fentiekben említett problémákkal, a másik lépcsőházban mondhatni normális körülmények között élnek a lakók, azaz élnének, ha nem árnyékolná be napjaikat szembe-szomszédjaik nyomorúsága. - Próbáljuk segíteni őket néhány palack vízzel, ha éppen nem kapnak az állomásról. Nagyon nehezen viseljük, hogy folyamatosan árad felénk a bűz, valósággal könyörgünk azért, hogy fújjon a szél, mert az legalább messze viszi a szagokat - mondja Pásztor Béla, a szemben lévő tömbház egyik lakója, aki azt is nehezményezi, hogy képtelenek értékesíteni lakásaikat, amiért ilyen tőszomszédjaik vannak.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal természetesen ismeri a problémát, Kereskényi Gábor alpolgármester azt mondja, ha az ottlakók nem lennének ennyire antiszociálisak és ha tanúsítanának saját életükért, és saját jólétükért egy kis felelősséget, illetve törődést akkor az önkormányzat alapvető támogatására is számíthatnának. Az alpolgármester azt mondja az épület tulajdonjoga egykor az IPL bútorgyáré volt, s miután privatizálták az ottlakóknak kellett volna karbantartani, és figyelni arra, hogy ilyen mértékben ne adósodjanak el.

Nem csak magát a lépcsőházat, de a környékét is ellepi a szemét és az ebból fakadó bűz

-Hatalmas összegeket kellene kifizetni ahhoz, hogy abban a lépcsőházban újra legyen közszolgáltatás. Az Önkormányzat természetesen szociális problémákra is fordít összegeket, azonban annyi pénzünk nincsen, hogy az ott élők adósságait elrendezhessük, mi lenne a többi rászorulóval? - fejti ki az alpolgármester.

Kereskényi azt mondja az Önkormányzat annyit tehetne legfeljebb, hogy fúrat egy kutat a közelben, így biztosítva a vízellátást - erre szóló kérvényt azonban senki sem juttatott el a Polgármesteri Hivatalba. -Azt észleljük, hogy a lakók elfogadják ezt a helyzetet, hiszen normális esetben az lenne a természetes, ha kézzel-lábbal küzdenének azért, hogy valahogyan javítsanak a helyzetükön. Inkább fekszenek a szemétben, minthogy szerződést kössenek a Florisal Rt.-vel a szemétszállításra, pedig ehhez aztán nem kell a hivatal segítsége - mondja az alpolgármester, aki kihangsúlyozta az Önkormányzat senki helyett sem fizethet közköltséget, akiket szociálisan támogatnak, azoknak is fedezniük kell minimálisan az önellátásuk költségeit.

Azt senki sem tudja, hogy ennek a rendkívüli helyzetnek mi vet majd véget, az ott élők egészségügyi állapota nem bírja majd tovább a „fertőben", vagy pedig az épület szerkezeti állaga bizonyul gyengébbnek? Nincs az az ember, akit ne sokkolna a lakók története, ám olyan ember sincsen, aki segíteni tudna a helyzetükön, éppen ezért jó szokás szerint a legtöbben szemet hunyva a szomorú eset felett megköszönik, hogy nekik más sorsot szánt az élet.